A harmadik idegenbeli mérkőzésünkön nem sikerült ponttal távoznunk. Az első perctől kezdve mi irányítottuk a mérkőzést helyzetek sokaságát dolgoztuk ki, de ezekben a szituációkban mindig rossz döntést hoztunk. Ahogy ez lenni szokott meg is bosszulta magát, a mi szögletrúgásunkból egy kontratámadás után vezetett a hazai csapat, aki akkor jutott el először a kapunkig. Szünet előtt sikerült egyenlítenünk és a második félidőt is nagyon jól kezdtük, hiszen odaszegeztük az ellenfelet a kapujához, csak az i-re a pontot nem sikerült feltennünk. Ezen a napon a hátsó alakzatunk nem volt a helyzet magaslatán és még akkor finoman fogalmaztam. Kabaréba illő gólokat kaptunk, amit csak a saját dekoncentráltságunknak köszönhetünk. Szomorúan vettem észre, hogy nem volt a csapatban egy ember sem aki felrázta volna társaságot, sőt inkább az egymásra mutogatás volt a jellemző. Ezeket a dolgokat minél előbb rendbe kell tennünk, mert akkor mindegy milyen szintű ellenféllel játszunk, verségre leszünk ítélve. Összességében egy sokkal szerényebb képességű csapattól szenvedtünk vereséget, akik leckét adtak nekünk küzdeni tudásból és akaratból. Sokan mondták a találkozó után, hogy nem volt szerencsénk és ez így van, de itt szögezném le, mindig annak a csapatnak van szerencséje, aki többet tesz érte és ezen a napon nem mi voltunk azok. A hétvégén Püskit fogadjuk és hazai pályán csak a győzelem az elfogadható. Remélem, a csapat megérti, hogy az nagyon kevés, ha csak a cipőnket küldjük fel a pályára, a szívünket pedig az öltözőben hagyjuk. A hétvégén úgy kell küzdenünk, hogy az a sok ember, aki kilátogat a mérkőzésre büszke lehessen a Miklósi utánpótlásra.
(Horváth Péter)