2012.10.15

>Újra védekeztünk...
A kilencedik bajnoki fordulóban az addig mindössze 5 gólt kapó, a bajnoki táblázat második helyén álló Mosonszolnok csapatát fogadtuk.
Sajnos a sok hiányzónk (Burián Tomi, Kovács Dávid, Hálám Róbert) mellé a pénteki edzésen Mihályi Laci is csatlakozott, reméljük húzódása rendbe jön a jövő hét végére.
Kemény, hajtós mérkőzésen megérdemelten 3:0-ra győztünk. Első gólunknál a fiatal Finta Szabolcs ment el a jobb oldalon pontos beadását Németh Tibi készítette le az érkező Füsi Zsoltnak, aki ballal a kapuba passzolt. Szünetre egy gólos előnnyel mehettünk.
A második játékrészben 30 méterrel az ellenfél kapujától szabadrúgáshoz jutottunk. A leállított labdát Németh Tibi elemi erővel vágta a bal felső sarokba. Aki épp a mellékhelységben volt 3 évet biztos várhat egy ilyen gólra. Egy perccel később egy remek kontratámadásnál Finta Bence és Füsi Zsolt, a felezőtől indulva játszotta ki a vendég védelmet. Az akció végén Bence centerezését Zsolt rúgta közelről a kapuba.
A győzelmet a javuló védekezésünknek köszönhetjük. melyben az egész csapat részt vett ugyanakkor kiemelném a két emberfogónkat, Győri Szilárdot és Farkas Kornélt. Az ellenfél két veszélyes támadóját hiba nélkül kapcsolták ki az egész meccsen.
Kedd és péntek az edzésnapok, vasárnap Bezenyére utazunk.
(Füsi Zsolt)