2012.10.22

Öt fokban, öt gól.
Sajnálatos dolog történt, hogy az első félidő hajrájában Németh Ákos megsérült és mentő szállította korházba. Remélhetőleg nem nagy a baj, az első diagnózis, zúzódást mutatott. Minél előbbi felépülést kívánunk neki és nagyon várjuk a visszatérését. Az első játékrészben, csak helyzetekig jutottunk, de a második negyvenöt perc során beindult a gólgyártás. Lehetőségeink nagyon kevés százalékát használtuk ki, de még így is magabiztos győzelmet arattunk a második helyezett ellen. A hátralévő négy fordulóban gyengébb képességű ellenfelekkel játszunk és mindent megteszünk, hogy ne szakadjon meg a jó sorozatunk. Károlyházára is a három pont megszerzéséért utazunk. Nagyon nagy szükség van minden pontra, hogy ne maradjunk le az élmezőnytől.
(Horváth Péter)